Graffiti kicsit másképp

"Graffiti kicsit másképp"

"Graffiti kicsit másképp"

Visszataszító graffitik az aluljárókban? Bizarr képek a panelházak falain? Ugye mindannyian találkoztunk már hasonló krikszkrakszokkal? A Színes Város projekt most megmutatja, hogy lehet ezt másként is!

2008 előtt a legális falfestés Magyarországon ismeretlen fogalom volt. Bár különböző közösségi színtereken, például állami iskolákban évről évre hirdetnek meg fafestő versenyeket. Például a székesfehérvári Széna Téri Általános Iskolában hagyománnyá vált az udvar sportpályája melletti belső fal dekorációja a tanulók által.

De ez most mégis más! Hiszen most nem belső udvarokat színesítenek be, illetve nem csak egy kisebb csoport láthatja a műveket, hanem olyan népszerű, forgalmas helyeket, mint a Széll Kálmán tér, ahol naponta több ezer ember fordul meg. A festmények pedig egyedülállóan szépek és hatalmasak: az ember képtelen elmenni mellette, hogy ne vessen rá egy pillantást.

És éppen ez a cél! A különböző témájú színes festményekkel a város szürke, komor hangulatát igyekeznek a műalkotók feldobni. S mi több ennek érdekében a résztvevők nem csak az ecsetvonásokat alkalmazzák, hanem újrahasznosított anyagokból köztéri szobrokat emelnek.

Az út a kitűzött célig –, hogy „Magyarország egy nagy kiállító tér legyen” – azonban még hosszú. Ehhez pedig minél több kreatív, ügyes, ötletes önkéntesre van szükség, akik segítenek elénk tárni egy színesebb országot.

Végezetül nem szabad megfeledkezni a Freskófalu néven elhíresült közösségről, amely mondhatjuk, hogy a Színes Város projekt kistestvére. A bódvalenkei házakon lévő műveket nem híres festőművészek alkották, de a képeknek ugyanolyan kemény társadalmi üzenetük van. A faluban összesen harminchárom freskó készült. A projekt Pásztor Eszter kezdeményezésére indult el, melynek két célja is volt: a mű alkotóival szembeni előítéletek lebontása és az elszegényedett falu népesség igen alacsony jövedelmének megemelése. A faluban élő cigány lakosság mindösszesen 8000 forintból él havonta és bár munka akadna néhány településsel arrébb, azonban a buszbérlet árát nem tudják megfizetni és kölcsönt sem tudnak nekik biztosítani – így bár munka van, de elérhetetlen.

A képek viszont rengeteg látogatót vonzanak és egyre nagyobb hírre tesznek szert. A legtöbb képet roma festőművészek készítették, „az utolsó mű elkészítésére azonban a berettyóújfalui Igazgyöngy Alapítvány legtehetségesebb diákjait kérték fel.”

Frisch Andrea, Balázs Adrienn, Király Réka

"Graffiti kicsit másképp" Tovább
süti beállítások módosítása